Személyes látásmódom a szorongással kapcsolatban eléggé vizuális. Egy szűk nyakú palacként látom, ami ráadásul jól be is van dugózva. Elzárja az életet adó levegőt. Éljük az életünknek egy aspektusát, de nem jutunk ki az igazi életbe, nem tudunk kapcsolódni, részt venni. Ki kéne ütni a dugót, hogy levegőhöz jussunk. Aztán ha már átlélegeztük magunkat, testünk – lelkünk megtelt oxigénnel, áttörhetjük magunkat a palack szűk nyakán is, bekapcsolva magunkat az élet nevű hálózatba. Az angol nyelv is használja a bottleneck kifejezést szűkület, elakadás leírására.
Azt gondoljuk, hogy a boldogságunk azon múlik, hogy megkapjuk-e, amit akarunk, úgy menjenek dolgaink, ahogy elterveztük, ahogy álmodoztunk róluk, folyamatosan próbáljuk utunkat ennek megfelelően kijelölni, de nagy igyekezetünkben egy dologról megfeledkezünk: magunkról. Megfeledkezünk arról, hogy megálljunk, és kikapcsoljuk a „robotpilóta” üzemmódot, amikor is automatikusan cselekszünk, neveltetésünknek és a társadalmi elvárásoknak megfelelően. A társadalmi elismerésnek örvendő dolgokat hajszoljuk, mert azt gondoljuk, hogy ránk is ugyanaz a „kabát” illik. Ez az út mérhetetlen mennyiségű rossz gondolathoz, önértékelési problémához, stresszhez, vívódáshoz, rágódáshoz, szorongáshoz vezethet. Mindannyian mások vagyunk, hát akkor hogy tudná valaki más megmondani nekünk, hogy hogyan éljük az életünket, hogy nekünk mi a jó, minket mi tesz boldoggá, kiegyensúlyozottá, elégedetté? Mindenkinek meg akarunk felelni, de magunkkal nem vagyunk tisztában.
Magyarországon, mint a világ bármely más országában a szorongás, és a szorongás okozta pszichoszociális és pszichopatológiai elváltozások egyre jelentősebb mértéket öltenek. Az emberek jelentős hányada fel sem ismeri, hogy problémáját szorongás okozza, de ha tud is róla, nem fordul feltétlen orvoshoz, mivel ma a közfelfogás szerint, a nem látszó mentális problémák nem is igényelnek ellátást. Ebből a felfogásból adódóan sajnos nagyon sokan jutnak el végső elkeseredett döntéshez, vagy válik életük egy mások elől rejtegetett örökös vívódássá, harccá.
De akkor mit tegyünk? Először is ne zárkózzunk el a segítségkéréstől. Nem feltétlenül kell rögtön orvoshoz fordulni, bár én azt gondolom, hogy egy jó háziorvossal fenntartott jó kapcsolat nagyon fontos része lenne életünknek. Sokszor egy jó szó, egy eltalált megjegyzés, egy kis figyelem is sok mindenen át tud segíteni. De a háziorvos az a személy, akinek van rálátása az ellátórendszerre, és állapotunkat látva a legmegfelelőbb irányba tud minket igazítani. De ha nem jutunk el idáig, akkor is van hová fordulnunk.
Nyilván van sok olyan helyzet, mikor elég egy barát, rokon, aki teljes figyelmét ránk szentelve meghallgat minket. Azonnali megkönnyebbülést jelenthet ez számunkra. De az is gyakran előfordul, hogy pont nekik nem tudunk beszélni problémáinkról. Ilyenkor egy idegen fülre van szükségünk, aki lehet például mentálhigiénés szakember, coach, pszichológus, vagy, indokolt esetben pszichiáter.
Én mentálhigiénés szakemberként és mindfulness trénerként és coachként tudok a segítségedre lenni, a rendelkezésemre álló módszerekkel segítek megtalálnod az amúgy is benned rejlő válaszokat, megoldásokat.
MindMed 